• +36 1 309 00 47

Luxusfantom Kecskemétről

Alig három éve működik a magyar Mercedes-gyár, de máris megérkezett a harmadik modell. A puszták gépe meghódíthatja Európát.

Magyarországon egy érdekes résmodell, a CLA Shooting Brake jelenik meg a futószalagokon, ami tulajdonképpen egy kompakt kombi. Ilyet egyelőre a konkurens Audi és a BMW nem gyárt, csakis a tömegmárkák, de egyikük sem ennyire dögös. Bár az új modell a klasszikus shooting brake iskolába nem illik bele (azok meredek hátú, háromajtós sportkocsi-leszármazottak), annyira merész és feltűnő, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette.

A mozgalmas dizájnnak mindig ára van, amit a lépcsős hátú, a gyári zsargonban Coupé néven emlegetett modellbe hátra beülve sok felnőtt megtapasztalhatott: beszállásnál beverte a fejét a szűk ajtókivágásba, aztán az alacsony tetőkárpit alatt kuksolgatott. Szerencsére a tágasabb dizájnkombi nem szaporítja a dudorokat, bár helykínálat terén inkább a kategória sereghajtóihoz tartozik. Jól használható viszont a 495-1354 literes csomagtartója, sok kényelmi és biztonsági extra kérhető hozzá, és a motorkínálata is széles: két dízel (136 vagy 177 lóerő) és háromféle benzines turbó (122, 156, 211 lóerő) alkotja, utóbbi akár a sima front- helyett felárért összkerékhajtással is kombinálható.

Akárcsak a CLA limuzin, a Shooting Brake is szenzációsan alacsony légellenállással büszkélkedhet, az alaktényezője sportkocsikat megszégyenítően mindössze 0,26. Aki azt szeretné, hogy úgy is menjen, mint ahogy kinéz, megveheti majd ebből is az AMG-csúcsmodellt kétliteres, de alaposan felpiszkált, 360 lóerős turbómotorral és alapáras 4x4-hajtással. Ez garantáltan nem lesz olcsó mulatság, igaz, egyelőre a mezei CLA kombik árairól sincsenek még információk. Nálunk csak márciusban indul az értékesítés, de Németországban már van ára, ott mindössze 600 euróval, vagyis átszámítva 190 ezer forinttal lesz drágább a limuzinnál, amiből nálunk a legolcsóbb kivitel 8 427 000 forintba kerül.

 

Rólunk mondták

A Harum tapasztalataink szerint igen rugalmas, vevőorientált csapat, akik gyors segítségére, és precíz munkájára minden esetben számíthattunk.

Novai Éva, Pénzügyi vezető

Spotless Hungary Kft.

A Harum Zrt. ügyfélközpontú szolgáltatási filozófiája bizonyítást nyert a szolgáltatásuk kiemelkedő minőségében is. Gyors, szakszerű és hatékony megoldásokat biztosítanak nekünk, minimális adminisztrációval. Új ötletekre, egyedi megoldásokra messzemenőkig nyitottak. Elégedettek vagyunk.

Biczók András, Értékesítési igazgató

ART Energy Magyarország Kft.

A rugalmas és barátságos ügyintézés sokat ér rohanó és folyamatosan változó világunkban.

dr Pörneczi Tamás, Műszaki igazgató

Berger és Pörneczi Kft.

A Harum Zrt. elsődleges előnye a személyre szabott konstrukciók kidolgozásában rejlik, mely esetben nem a vevő alkalmazkodik egy jól megszokott mechanizmushoz, hanem maga a termék azonosul használójával. Ezen hozzáállás adja azt a plusz szolgáltatást, amiért őket választottuk.

Nith László, Managing Director

Nefab Packaging Hungary Kft.

A Harum Investment Zrt.-vel 2005 óta van kapcsolatunk. Régebben is felmerült, hogy 12 db-os gépkocsiparkunkat egy autópark kezelőnek adjuk ki. A Harumot végül is azért választottuk, mert a mindennapos kapcsolat nem személytelen és valójában egy gépkocsi ügyintéző feladatát veszik le a vállunkról, elfogadható díjazásért. Külön kiemelném, hogy gépjárműparkunkról pontos nyilvántartást vezetnek, így a szerviz és javítás ütemezés nagyon gördülékeny.

Samu István, ügyvezető igazgató

REDDA Kft.

A Harum Zrt. hozzáállásából szeretnem kiemelni, azt a tényt, hogy alkalmazkodnak a jövő kihívásáihoz, környezetvédelem, selfcare csatornák erősítése, stb... Emellett azonban, hála az égnek, nem felejtik el a személyes kapcsolattartást sem, amely kulcsszerepet játszott abban, hogy cégüket választottam.

Visky Máté

Cégünk gépjárműveit a Harum segítségével üzemeltetjük. Példamutató segítőkészség, szakértelem és rugalmasság jellemzi őket. Tökéletes választás bármely vállalkozásnak.

Kalmár Péter, ügyvezető igazgató

Webtown-Informatika Kft.

Széles termékpalettája mellett professzionális ügyintézése miatt esett választásunk a Harum Zrt.-re, s ezen döntésünket az elmúlt évek méltón alátámasztották. Autóinkat sajátjukként vigyáznak, mégis megkapjuk Tőlük azt a függetlenséget, amelyre az élvezhető autóhasználathoz szükségünk van.

Rédai-Simon, Ágnes

Cefam Hungary Kft.

A Harumnak köszönhetően a gépkocsival kapcsolatos valamennyi probléma lekerült a vállunkról. Segítőkész hozzáállásuknak és professzionális munkájuknak köszönhetően minden adminisztratív és szervizeléssel kapcsolatos terhet levettek a vállunkról. Mindenkinek ajánlom őket.

Dr. Kovács Balázs, ügyvezető igazgató

KÖZBESZGURU Kft.

Meggyőző az a hozzáállás, amelyet minden munkatárs tanúsított, akikkel eddig megismerkedtem. Egyetlen mondattal jellemezve: az elvárhatónál is többet tettek a kiszolgálásom érdekében, és ez mindent elárul!

Németh László, ügyvezető igazgató

Gordio Tanácsadó Csoport Kft.

Átfogó szolgáltatások, kedves munkatársak, precíz adminisztráció. Nagyon korrekt cég, örülök, hogy őket választottuk.

Galambos Levente

Rijk Zwaan Budapest Kft.

Transparency creates honesty, loyalty.

Horváth Péter, VSM Sales Manager

SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt.

Új partnerként nagyon köszönjük az elmúlt egy év professzionális, vevőorientált, kiemelkedően korrekt kiszolgálást!

Nigel Taylor

Dufon Antisztatikus Bt

A Harumban egy igazi partnert ismerhettünk meg az elmúlt évek során, pont amire cégünknek szüksége van: ügyfélorientált, rugalmas, megbízható és rendkívül korrekt.

Kiss Balázs, cégvezető

Univar Magyarország Kft.

Segítőkész, korrekt, rugalmas. Ezek a Harum flottakezelési szolgáltatásainak főbb jellemzői. Köszönet érte.

Ádám Gábor, Ügyvezető

Comfort s.r.o. Szlovákia

Régi ügyfélként visszatérve azért esett újra a Harumra a választásom, mert családias cégként nemcsak az autókat, de a benne ülő személyt is képviselik. Rugalmasságuk és hozzáállásuk emeli ki őket a flottakezelők tömegéből.

Tordai Balázs, Ügyvezető

Van-Merksteijn Hungary Kft.

Induló cégként kiemelkedően fontos számunkra olyan megoldások felkutatása, olyan partnerek megtalálása, akik minden egyéb, nem profilunkba vágó feladatot megoldanak helyettünk. Ehhez találtunk autóink esetében remek segítőtársra a Harum csapatában. Korrekt, gyors ügyintézés és barátságos ügyfélkapcsolat, toleráns problémakezelés jellemzi Őket. Köszönet érte.

Kotrik László, Ügyvezető igazgató helyettes

Halház Kft.

Öt év szünet után indítottuk újra vállalkozásunkat. Ismét „A HARUM”-ot választottuk. Korrekt, pontos, gyors ügyintézés és barátságos ügyfélkapcsolat, toleráns probléma kezelés jellemzi csapatukat. Hálás köszönet érte.

Takács Antal ,Szilágyi Gábor

TA&SZ- Log Kft.

A Harumnál egy megbízható, korrekt partnerre találtunk. Ügyfélközpontúságuk kiemelkedő, Ők a gyors és rugalmas ügyintézés mesterei.

Káposzta Éva, megbízott cégvezető

Maersk Hungary Kft.

2005 óta dolgozunk együtt a Harum Zrt.-vel. Leasing-szolgáltatásuk felöleli a gépkocsik megrendelését, az üzembehelyezéshez szükséges műszaki és hatósági lépések lebonyolítását, valamint az esedékes szervizek, esetleges műszaki problémák és egyéb felmerülő kérdések kezelését a teljes szerződéses futamidő alatt. Számunkra ez azt jelenti, hogy egyetlen felesleges percet sem kell a személygépkocsi körüli teendőkkel töltenünk, ennek a munkaeszköznek a gondozását átveszi tőlünk a Harum, ezáltal maximálisan tehermentesítve bennünket. Reméljük, hogy együttműködésünk a jövőben is mindkét fél további megelégedésére alakul.

Dr.Ligethy Zsolt, ügyvezető igazgató

Wacker Chemie Hungary Kft.

Filozófiánk

  • Szakértő gondoskodás
  • Biztonság
  • Költséghatékony megoldás
  • Elkötelezett, megbízható partneri viszony immáron 15 év

hírlevél feliratkozás

Fel
Weboldalunk süti (cookie) fáljokat tárol a felhasználó gépén tárol. Ezek személyek azonosítására nem alkalmasak. Oldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi tájékoztató. - Elfogadom