• +36 1 309 00 47

Reflektorfény 2016-2

A Genfi Autószalonról jelentjük

A sajtónappal, március 1-jén megnyílt a 86. Genfi Autószalon, amelyen 120 világ- és európai bemutatót tartottak a kiállítók.

Az idei seregszemlén 30 országból kétszáz kiállító jelent meg a hét pavilonos, 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren, köztük nem csak autógyártók, hanem formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is.

Az elektromos autózás egyre nagyobb elterjedésével szinte minden standon ez a téma került a középpontba, a BMW-nél négy plug-in hibrid, azaz külső töltést is igénylő hibrid modellt mutattak be a már-ka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leafet is a középpontba állította, de a dízel-botrányba keveredett Volkswagen is erre helyezte a fő hangsúlyt: bemutatta Up! nevű kisautójának új változatát.

A kiállítás másik fő vonzereje a szupersportautók, ezek közül két gyártó, a Bugatti és a Ferrari is a genfi szalonra időzítette egy-egy modelljének világpre-mierjét. A Ferrari az új luxus-sportautóját, a GTC4Lussót mutatta be, míg a francia márka az 1500 lóerős, 470 kilométeres sebességgel is haladni képes Chiron nevű szériamodelljével hívta fel magára a figyelmet.

A Magyarországon is gyártókapacitással rendelkező Audi az A4 Allroad Quattro legújabb szériáját, valamint a Q2 szabadidőautót leplezte le a sajtó mun-katársai előtt, a Mercedes a fő hangsúlyt az E-osztály frissített változatára, va-lamint az SL luxuskabrióra helyezte. A Suzuki a hibrid technológia képvise-lőjeként a Baleno félig hagyományos, félig elektromos meghajtású változatát mutatta meg.

A legtöbb újdonságot, összesen kilencet a Fiat Chrysler Automobiles (Alfa Romeo, Fiat, Lancia, Ferrari, Jeep, Maserati, Abarth) vitte Genfbe, egyebek közt az új 124 Spider kabriót, az Alfa Romeo Giuliát, a Maserati első nagy terepjáróját, a Levantét, illetve a Fiat új alsó-középkategóriás autóját, a Tipot mutatták be a svájci városban rendezett kiállításon. Az FCA soha ennyi új modellt nem leplezett még le egyetlen autókiállításon sem.

A nagyközönség számára március 3-án nyílt a szakkiállítás és 13-ig volt látogatható, a szervezők szerint közel 700 ezer látogatót fogadtak ez alatt a másfél hét alatt.

Két kolléga… Egy autó… Két nézőpont… HOLLÓ vs. RÁCZ

Nem kicsi, nem Magyar, de nagyon – na-gyon szerethető!

Megértem, ha a teszt címe alapján azt kér-dezitek: Már megint egy SUV?!

De lássuk be ebben az időben (és itt nem a hírlevél kiküldésének verőfényes, napsü-téses időjárására gondolok, hanem a teszt időszakára – február közepe) épp ilyen autók teszteléséhez van kedvünk és ezt élvezzük igazán!

Tehát igen, megint egy SUV, a Mazda CX-5. Sze-retem, hogy a közepes SUV kategóriába tartozik, így ebbe már az én magasságommal is kényelme-sen elférek. Szeretem, hogy 4 kerék hajtással ren-delkezik, így (bár hó nincs), de biztosan falja a kilométereket az aszfalton, stabilitásából kizökken-teni nem nagyon tudom. És IMÁDOM, hogy egy 2,5 literes benzin erőforrás dolgozik benne a maga 192 LE-s teljesítményével!

Igen, jól hallottátok! Végre egy gyártó, aki nem ment el abba az irányba, hogy a lehető legkisebb köbcentiből nyerje ki az elérhető legnagyobb teljesítményt és lehetőség szerint rezzenéstelen arccal próbálja az ügyfelek arcába mondani, hogy ez ugyan olyan jó, mint a régi V6 / V8-ok voltak és élettartamukban ugyan úgy fogják bírni (bátrabbak szerint még talán jobban is)!

Persze értem én, hogy a fogyasztói társadalom korszakát éljük, és hogy nem gondolunk a második generációs felhasználókra, de akkor is egy terepjáró vagy városi terepjáró 2,5-3 liter alatti motorral pont olyan, mint gyermekkorunk kedvenc húzogatós kisautója, amiről leszakadt a madzag. Nem rossz.. Nem rossz.. De a jó nem ilyen!

Kis kitérő után vissza a tesztalanyhoz és annak 2,5 literes benzines motorjához, melyből 192 LE-t sikerült kipasszírozni. Bevallom, imádom! Imádom, hogy van egy kicsi kellemes motorhangja! Imá-dom, hogy ha szeretném, akkor benzines létére rendesen megindul! És még ennél is jobban imá-dom, hogy mindehhez párosít egy nagyságrendileg 8,5 literes fogyasztást, ami egy ekkora motortól egy ekkora kaszniban szinte csoda!

Mind ehhez párosul egy olyan felfüggesztés és futómű, melyet ugyan nem teszteltem a legzor-dabb terepviszonyok között, de stabilitásából kizökkenteni nem nagyon tudtam (köszönhetően az össz-kerék hajtásnak is). Magabiztosan hozza, amit elvárnak tőle. A Magyar telek időjárási viszo-nyainak tökéletesen megfelel, azokat könnyen uralja.
És mi az, amihez a Mazda nagyon ért és ismét ötösre írta a leckét? Ez bizony a design! Nem na-gyon tudok olyan embert mutatni, aki a mostani Mazdákat ne tartaná szépnek! Ott van például a Mazda 6 vagy az új MX-5 vagy a mostani tesztala-nyunk a CX-5! Mind – mind gyönyörű!

Nagyon el van találva a külső és belső design és összhang! Gyönyörűek a vonalak, az ívek, az idomok! Kellemesek a felhasznált anyagok, azok nem keltik a „gagyi” érzést!
Ugyan akkor az ötös mellé a csillagot nem tudom nekik adni, ugyan is itt is van 1-2 apró és bosszantó hülyeség, amin nem tudok felül kere-kedni. Ilyen például a napfénytető! Elérhető és rendelhető, de a felárért cserébe egy olyan napfénytetőt kapunk, amit utoljára a ’90es évek derekán a W124-es Mercedesekben láttunk. Egy biztos, ezen keresztül nem lát unk majd tárt karos „Woo Girls” lányokat (akinek nem ismerős a kifeje-zés, segít a google)!

Vagy az ülés-szellőztetés, mely minden valamire való márkánál évek óta elérhető, itt nem! Pedig egy sötét fényezésű fekete bőrbelsős autónál ez egy áldás tud lenni a nyári napokon.

Nem is beszélve a SUV kategóriánál az elektro-mosan nyitható csomagtér ajtóról, mely minden flanc ellenére igen csak jól jön, amikor esős, saras, havas időben az autó összepiszkítja a hátát és úgy tudunk a csomagtérbe pakolni, hogy előtte nem kell nyakig összepiszkolnunk magunkat.

De ettől a pár apró hiányoságtól eltekintve nagyon szeretem az autót!

Az autó a kiváló tulajdonságok mellett hozza azt, amiről a Japán gyártók híresek. Jó minőség és precizitás. Nem nagy újítók, de ami bevált, azon minek is változtatni, nem igaz?!
Beindítást követően precízen dorombol a motor alattunk. Amikor szükségünk van rá, kellemesen húz és személyautókat megalázó gyorsasággal juttat el minket a csúcsra!  És mindezt egy kel-lemes fogyasztás mellett (köszönhetően a Mazda által kifejlesztett SkyActive technoligának).

Az autóban a rendszerek szinte tökéletes összhangban végzik a dolgukat annak rendje és módja szerint. A központi kijelző vezérlését mind érintő képernyőn, mind a BMW-ből jól ismert középkonzolon elhelyezett vezérlő gomb segítségével tudjuk irányítani!

A rendszer megfelelően gyorsan kommunikál, azt kifejezetten könnyű kezelni.

A magasabb felszereltségek mellé jár a Bose hangrendszer. Szerencsére nem kerül külön pénz-be, ugyanis a hangfalra ragasztott matricákon kívül ezt sok minden nem bizonyítja. Hangzásában saj-nos a VW csoport alap HiFi-je nagyobbat dombo-rít, mint az itteni felső kategóriás BOSE hangrend-szer. Pedig a márka nem rossz és tud is, ha lehetőséget kap rá. Valahogy itt nem jött össze az igazi összhang / megfelelő hangzás.

Visszatérve az autóhoz, annak menetdinamikája fantasztikus. Az automata váltó ugyan csak 6 fo-kozattal játszik, de azt megfelelően kapcsolgatja minden helyzetben. Alapból kellemesen autózható, de ha kell félig vérszomjas szörnyetegé is tud válni!

Minőségének szintjét és az elérhető felszereltségeket tekintve igen közel áll a prémium osztályhoz, ugyanakkor árában annak töredékéjért érhető el! Ilyet eddig leginkább csak a Skoda márka tudott villantani a piacon.

Nem tudok igazán nagy újításokról, fényűző extrákról, agy eldobós luxusról beszámolni, de hozzák a Japánoktól jól megszokott megbízhatóságot és precizitást.
Mindezt figyelembe véve ár / érték arányban egy nagy dicséret illeti a márkát. Igazán jót sikerült alkotni.
A gépkocsi értékelése általam (10es skálán): 8,5 pont.

Holló Máté

Főbb paraméterek (gyár által megadva):

Típus: Mazda CX-5 G192 AWD Revolution Top SD/AT
Üzemanyag: benzines
Hengerűrtartalom: 2488 cm3
Hengerek száma: 4
Teljesítmény: 141 kW / 192 LE
Váltó fajtája: 6 fokozatú automata
Tömeg: 1570 kg
Fogyasztás (városban): 9,3/100km
Gyorsulás (0-100 km/h): 8,0mp
Csomagtartó: 503l

Mazda CX5

A SUV-ok istene meghallgatta imáimat!

Bár az esőtáncot kicsit túlzásba vittem, de jók voltak hozzám az égiek, és a Mazda CX5-ös modelljével kárpótoltak. Az ember lánya még azt is képes megbocsátani, hogy a reggel kivasalt haja már délelőttre újra göndör a nyirkos időnek hála. De ebben a csúcs-Mazdában azt hiszem, minden hölgy-társam szívesen szárítkozna.

Mitől más? Egyszerű: Mindentől! Egyedi formavilága szájtátásra sarkall, mint minden újabb kori Mazda esetében. Modern, stílusos, mintha csak a kifutón tipegne végig Manoloban a New York-i divathéten.

A hároméves modell frissítése kívülről kevés újítást hozott. Más a hűtőmaszk, újak a LED-esek a fényszórók (nyilván haladni kell a korral), oldalvillogókat kaptak a külső tükrök. Van persze friss felni is, de az alapvonalak szerencsére változatlanok maradtak… Járt utat a járatlanra minek is cserélnénk, nem igaz?!

Minőségibb, harmonikusabb lett a beltér, mint korábban volt. Össze-rakottságában is hibátlan. A modellfrissítések kötelező kellékeként érkeztek a korábbiaknál finomabb kárpitok az utastérbe, de nem csak a bőrözés lehet például olyan finom, perforált bőr, mint a tesztautóé, hanem a klímavezérlés is minőségibb gombokat, annak kijelzője piros helyett a műszerblokkéval harmonizáló fehér számokat kapott. Így aztán a belső a korábbinál harmonikusabb, közelebb került a prémiummodellek világához. A 7”-os tapipados képernyőn könnyedén elnavigál az ember. Egyszerű és könnyen átlátható a menü rendszere, okostelefonunkkal jól kommunikál, USB portból is van választék gazdagon.

Belső térből sincs hiány. Bár a hátsó sorában a középső hely csak szükségülés, a szélsőkénél rövidebb ülőlappal, de legalább kellő szélességgel, vékonyabbak még két isofixes gyerekülés közé is bepréselhetik magukat, ami pedig nem minden autóban lehetséges. Az első és a hátsó szélső helyeken hibátlan a komfort.

első ülések elektromosan állíthatók, a sofőr oldalán memóriával.
De menjünk még beljebb! 2,5 literes benzines csúcsmotor, 192 lóerővel, összkerék hajtással, 6 sebességes automata váltóval, 9 liter feletti fogyasztással, ami az én lábamat ismerve meglepően kevésnek tűnik. Dinamikus, amit az automata váltó sem öl ki belőle. Aki azt mondja, hogy nem szereti ezt az automata váltót, az hazudik!  Nőként autót ennél egyszerűbben és könnyebben vezetni nem lehet! Kizárt! A Revolution Top csúcsverzió temérdek sofőrsegédet biztosít. Holttérfigyelő és hátsó keresztirányú forgalomra figyelés, sável-hagyásra figyelmeztetés, enyhe aktív kormányzással, tolatókamera és hátsó fékasszisztens. Mi mást akarhat még az ember lánya?! Ja, és azt még nem is említettem, hogy csodás-csodás hangja van…

Az alapverziójával 7 millió forintért környékén kapható, a CX-5 benzines csúcskivitelével sem drága, még 11 millió forint alatti. Tudásához, felszereltségéhez mérten kifejezetten olcsó. A benzines CX-5-öst annak is érdemes kipróbálnia, aki dízel szabadidő-autóban gondolkozik. A benzinest preferálóknak pedig egyenesen kötelező!

Rácz Viktória

Tartós bérbe vehető használt autó ajánlatunk

Lancia Voyager 2,8 DS Gold
9.490.000 Ft (bruttó)

Évjárat: 2013/02
Műszaki vizsga érvényessége: 2017/02
Üzemanyag: Gázolaj
Teljesítmény: 163 LE
Hengerűrtartalom: 2776 cm3
Sebességváltó fajtája: Automata
Futott kilométer: 18 000 km
Szín: Sötétszürke
Szállítható személyek száma: 7 fő

Bővebben...

Rent-a-car szolgáltatásunk

Tisztelt Ügyfelünk!

Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk folyamatosan bővülő bérautó flottánkat.

Akár hirtelen fellépő gépjárműigény, akár egy káresemény vagy meghibásodott autó miatt merülhet fel szükséglet napi, vagy hosszabb időtartalmú bérletre, csereautóra, cégünk ked-vező áron biztosít gépjárművet bármelyik kategóriában.

Kérjük, keressen minket bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen!

Bővebben...

Felkészülni, kész… TAVAAASZ!

Lassan, de biztosan búcsúzik a tél, így ismét eljött a gumiabroncsok cseréjének az ideje.

Azon ügyfeleinknél, akiknek eddig is cégünk intézte a gumiabroncs cserével kapcsolatos teendőket, az ügymenet változatlan, munkatársaink hamarosan felkeresik Önt.

Amennyiben eddig nem vették még igénybe ezen szolgáltatásunkat, de a jövőben szeretné, hogy segítsünk, kérjük keresse meg üzemeltetési tanácsadóját, vagy írjon nekünk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Filozófiánk

  • Szakértő gondoskodás
  • Biztonság
  • Költséghatékony megoldás
  • Elkötelezett, megbízható partneri viszony immáron 15 év

hírlevél feliratkozás

Fel
Weboldalunk süti (cookie) fáljokat tárol a felhasználó gépén tárol. Ezek személyek azonosítására nem alkalmasak. Oldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi tájékoztató. - Elfogadom